2009. október 11., vasárnap

Megéri, nem éri?....

Kötés, horgolás... megéri, nem éri...
Minap valaki azt mondta, hogy nem éri meg takarót készíteni, mert viszonylag olcsón lehet kapni is... Ezen elgondolkodtam...
Az alábbi kép egy több, mint 13 évvel ezelőtt, tuniszi horgolással, maradékokból készített takaró. Ezt akkor horgolgattam, amikor első gyermekemet, a fiamat vártam. Látszik a képen is, hogy imitt-amott egy-egy négyzet már megérett a cserére. Akkoriban leginkább mohairt lehetett kapni, azt sem könnyen. Anyukám is sok-sok pulcsit kötött nekünk (nekem és hugomnak) gyerekkorunkban, aztán én is elkezdtem kötögetni, s az évek alatt felhalmozott fonalmaradékokból jött az ötletem, hogy takarót készítsek a fiamnak, mire megérkezik. Nagy szeretettel készítgettem, négyzetenként arra gondolván, hogy milyen jó meleg takarócska fogja várni :)

Az alábbit kb. két éve készítettem, szintén maradék fonalakból a keresztlányomnak (hugicám nagyobbik leánykája). Szinte végig arra gondoltam, hogy vajon fog-e tetszeni neki, de amikor megláttam a csillogást a szemében, minden kételyem eloszlott :) Az idén (mostmár mégiscsak nagylány) toldani kellett még a hosszához. Kicsi lány nagyon örült, mind kérdezgette, hogy "Kerianyu, ez tényleg az enyém lesz?" :D.

Édesanyámat és Hugicámat nem igazán sikerült bevezetnem a horgolás rejtelmeibe, addig a szintig jutottam el mindkettőjükkel, hogy ez a fajta tuniszi horgolás megy nekik, és itt úgy gondolták, hogy nekik ennyi elég is :) Húgom is készített ezzel a módszerrel takarót, melyet itt láthattok. Miközben készítgette, sejtéseim szerint nem sokat gondolkodhatott rajta, hogy megéri, vagy nem éri meg....
Édesanyám most készít két takarót, ugyanezzel a módszerrel a két nagyobbik unokájának, vagyis a gyerkőceim ágyára. A négyzetek készen vannak, az összeállítás rám van bízva, dolgozom rajta. Mindkét gyermeknek nagyon tetszik, és már alig várják, hogy készen legyen.
Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy bármit készítek, abban benne vagyok valahol egy kicsit mindig én is. Vannak bonyolultabb darabok is, aminek a készítése közben talán nyomdafestéket nem tűrő szavak is elhagyják a számat :). Készítettem olyasmit is, amit már nem szívesen adtam tovább a tulajdonosának :). Szinte minden darabhoz fűződik valamilyen emlékem, élményem, amikre mosolyogva gondolok vissza. Volt olyan, hogy éjszaka, miután a gyerekek lefeküdtek fogtam hozzá valaminek a készítéséhez, mert az meglepi volt nekik. A csillogás a szemükben, az öröm az arcukon viszont minden alvatlanságot messzemenően kárpótolt :)
Végeredményben igen, én azt mondom, hogy megéri!!! Ilyen emléket, élményt, örömöt, olykor bosszúságot nekem még nem sikerült egy "kommersz" darabnak sem adnia :), s másért nem is, de ezért mindenképpen megéri :)


12 megjegyzés:

Kangamama írta...

Ebből is látszik, hogy sok ember az értékeket csak pénzben tudja kifejezni, pedig szerintem pont ebben a "készen kapott" világban értékelődnek fel a saját kézzel alkotott dolgok!

Mária írta...

Szerintem is megéri. A saját készítésű tárgyak, ajándékok személyesebbek. A készítésükre fordított idő kifejezi, hogy nem egyszerűen berohantunk egy üzletbe, hogy vegyünk valamit.
Macus
www.macusvilaga.hu

Kataca írta...

Tavaly télen egyenpulcsit kötöttem a fiaimnak. Az akkor nyolc és fél éves nagyobbik büszkén ment suliba benne és örült hogy a társai és a tanítónéni észrevették a pulcsiját és ő mondhatta: anya csinálta...

És az idén is fogok, és sálat is sapkát is, kesztyűt is..

Kovácsné Julcsi írta...

Amit mi adunk olyan másnak nincsen :o)
(gyakran talán még nekünk sem)

Amanda írta...

Ha készítesz valamit abban benne van szereted egy darabja. Mert amíg azt készíted szeretettel gondolsz rá. És ha látod az örömöt az arcán az minden fáradságot megér.

Kriszta írta...

Mondom én, hogy megéri :)) Örülük, hogy nem csak én látom így :)

Csilla írta...

Ha anyagiasan nézzük és meg kell vennünk a munkához a jó drága fonalat és felszámítjuk mennyi időt dolgoztunk vele, akkor síralmas órabér jön ki, így a válasz nem éri meg.
Ha viszont azt nézzük, hogy valakinek örömet szereztünk vele, vagy megdicsérték a munkánk és ez melegséggel tölt el akkor busásan megéri.
Én imádok kötni és nekem így megéri :)

anyahajó írta...

Én azzal vigasztalom magam, hogy minden hobbi - vagy szinte mind - pénzbe kerül. Úgyhogy én nem pusztán egy pulcsit fizetek meg a méregdrága fonalakban, hanem az élvezetet is, hogy horgolhatok.

amilgade írta...

Bár én nem kötök, de nem hagyom lebeszélni anyukámat arról, hogy Macusnak készítsen pulcsit.Egy ilyen ruhának/tárgynak lelke van, jó viselni az embernek.

Sziranszki írta...

Nálunk, ha Zsófi kap valami saját készítésű dolgot, annyira tud neki örülni, hogy sokszor még könnyeket is csal a szemembe :) Szerintem ezek a pillanatok megfizethetetlenek, és ezért érdemes horgolni, kötni, varrni, kreatívkodni.

Timici írta...

csak csatlakozni tudok a többiekhez, egyértelmű IGENnel:o)

ZsuKa írta...

Nagyon tetszenek!

Más, amiért igazán jöttem, látom, hogy hagytál megjegyzést a Kacatosomon... Elnézést, hogy nem válaszoltam akkor...
Szóval ezeket a gyönyörűséges cserepeket középsúlyos és enyhe érti fogyi fiatalok készítik az érdi habilitációs központ műhelyében.
Én csak néhányat tudtam elhozni (mert több nem fért a karomba és a műhelyvezető hölgy éppen rohant valahová), a napokban tervezem, hogy újra megyek.
az oldalsávomon az Ügy-re kattintva odajutsz hozzájuk.
bár Érd idegenforgalmilag nem a legfelkapottabb helyek egyike (sem), de lehet, hogy érdemes kilátogatni, ha másért nem a cserepekért... Ja, és van egy Minaretünk is! :) és szép a Duna-part. Köszi, hogy benéztél! Zsuzsi

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails