2009. június 15., hétfő

Apróságok

Amivel még mostanában foglalkoztam, a teljesség igénye nélkül....
Ennek a takarónak (a tavaly készítettem legkisebb keresztlányomnak) kellett a két végére még négyzeteket horgolnom, hogy hosszabb legyen.


S ha már négyzetek, akkor legyen valami játék is, na meg szeretem is a tuniszi horgolást :), (aktualitása a dolognak, hogy 8 hónapos unokahugom látogatott meg bennünket), készültek ezek a "labdák" vagy mik.... vagy inkább kockák.... a legkisebb és a legnagyobb csörög is, merthogy kitömködés közben eldugtam benne ezt meg azt, hogy csörögjön :D. Az oldalakat még külön is megerősítettem azzal, hogy pluszba összehorgoltam, gondolván, hogy így majd rendes kocka alakot kap. Hát ez nem igazán jött össze, merthogy nem akartam jobban kitömni, hogy puha maradjon, s ezáltal néha egész idétlen alakot ölt. De sebaj, a gazdájának tetszett :D :D


Az anyag is tökéletesen megfelelt a célnak, színes, amit ugye a pici babák általában szeretnek, nem igazán szöszölődik, így lehet "kóstolgatni", puha, vagyis könnyen meg lehet fogni, vagy épp rá lehet feküdni, ja és persze mosógépben mosható :)



9 megjegyzés:

Wattacukor írta...

Ez nagyon tetszik! Ügyes vagy és jó ötletet adtál!!! Köszi :)

Névtelen írta...

De nagyon jò ez a kockàs dolog! Nagyon ugyes vagy!

Viktória írta...

Nagyon jók lettek :)
Én is tervezek már egy ideje valami hasonlót, csak még nem döntöttem el, hogy horgolás vagy varrás legyen :)

Ügyes vagy!

Csilla írta...

Picuriknak nagyon jók az ilyen kockák, akár fonal hulladékból is, minden oldala más-más színből

Kriszta írta...

Köszönöm szépen mindenkinek :)
Csilla, a következőt pont így terveztem :D különböző színű oldalakkal :))))

amilgade írta...

:-) Nagyon jók!!!

Lonci (Győr) írta...

Az egész úgy egyben szuper. Ügyes dolgokat alkottál:-)))

Silerika írta...

Jó ötlet ez a toldásos dolog, a kockák meg... szuper! Utána néznél a dolognak, úgy látom a rendszeres olvasóimnál kétszer regisztráltad magad? Köszönöm!

HH írta...

Szia Kriszta!

Nagyon jók lettek a kockáid,elképesztően találékony vagy.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails