2013. május 6., hétfő

Február - március - április

Upsz, fel sem tűnt, hogy ennyi ideje nem írtam, ezer bocs azoktól, akik még olvasgatnak.
Márciustól két munkahelyem van, ezért úgy gondoltam, hogy nem igazán készült nálam szinte semmi, s ezért mutogatni sem tudnék, de most amikor elkezdtem feltölteni a képeket még én is meglepődtem, hogy azért mégiscsak van, amit mutogassak, mondjuk három hónap termése, no de no :D

Akkor most hozom a képeket, nem feltétlen időrendi sorrendben :D

Rég tetszenek a puffancs párnák, s most egyből kettővel is megleptem magam, a mintáját én innen töltöttem le.

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Az alábbira azt mondta a leánykám, hogy ha ránéz, akkor muszáj mosolyogjon :D Végülis ez így tökéletes akkor :)

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Ezt csak úgy, maradék fonalból, kitűzőnek jó lesz alapon.

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Ez egy kötött+horgolt kendő, erősen kíváncsi voltam hogyan mutatnának egymás mellett, s elégedett vagyok a végeredménnyel, valószínűleg a lányom is, mert azóta lenyúlta tőlem, pedig ő nem rajong a kendőkért. Másnak is nagyon tetszett, ezért készült még egy belőle :)










Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Kérésre született az alábbi salomon csomós körsál is.

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Másik régi vágyam a gravírozás kipróbálása, ami teljesült végre. Bár még nem tökéletesek, de azért készült pár horoszkópos pohár a család tagjainak, kinek kinek a neve-napjára, bár még egy mérleggel adós vagyok.

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013



Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Mivel a fiam is, meg én is halak vagyunk, ezért nekem lepkésem lett :D Amúgy ez volt a prototípus, ez a pohár készült el elsőnek.

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013



Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Végre lett egy hosszú hétvégénk, az idő is kedvezett, ezért befejezésre került néhány kosárka is, melyek elég rég várták a napocskát, hogy lakkozni lehessen :)

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013



Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

Muzsi gyönyörű kendőjét tesztelhettem:

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

A maradék fonalból meg kitelt még egy kisebb kendőcske, mely a boltocskámban várja új gazdáját :)

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013

S végül, de nem utolsó sorban, készült egy mandala is, mely az ablakomat díszíti.

Származási hely: Fonalvarázs 5 - 2013








11 megjegyzés:

Macus írta...

Nem tétlenkedtél, az biztos! Sok szépség került ki a kezeid közül megint.

HH írta...

Szuper lett a párna,szépet alkottál ismét :)

Irenka írta...

Lenyűgöző termés! Két állás, család mellett, csak így, "lazán". A sokoldalúságodról már nem is beszélve. Elismerésem!
A mohair, a naplemente-színű kendő, és az az ujjgyakorlat-virág (egyszer megtanítod, ugye?), no és mind a többi - nagyon szépek!

ezamienk írta...

Jó, hogy még itt is vagy. Sajnálnám,sajnálnánk, ha bezárnád ezt a kirakatot. Mielőtt még tudtam volna, hogy kommentelni is lehet, már nagy élvezettel nézegettem, amiket megmutattál. Most sincs ez másképp, de már tudok szólni is Hozzád. Igaz és sajnos egyre ritkábban tehetem. Pedig ez az igazi, a facebbook nagyon gyorsan elpörög. És így több időt kapsz tőlem, mint amikor egy lájkot megnyomok. Puszi Eta

Marikje írta...

Nagyon szépek a párnák és a kendők különösen tetszenek. Nem tétlenkedtél az biztos:)

Marikje írta...

Nagyon szépek a párnák és a kendők különösen tetszenek. Nem tétlenkedtél az biztos:)

Eta írta...

Május, június, július?

Kriszta írta...

Ejha, milyen igazad van, észre sem vettem, hogy eltelt újabb három hónap, hihetetlen, hogy mennyire repül az idő... igyekszem pótolni mielőbb az elmaradásaim...

Hamzai Gabi írta...

A mandalához honnan szereztél ekkora karikát? Miből van?

Hamzai Gabi írta...

A mandalához honnan szereztél ekkora karikát? Miből van?

Kriszta írta...

Debrecenben a Gombolydában vettem.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails