Upsz, fel sem tűnt, hogy ennyi ideje nem írtam, ezer bocs azoktól, akik még olvasgatnak.
Márciustól két munkahelyem van, ezért úgy gondoltam, hogy nem igazán készült nálam szinte semmi, s ezért mutogatni sem tudnék, de most amikor elkezdtem feltölteni a képeket még én is meglepődtem, hogy azért mégiscsak van, amit mutogassak, mondjuk három hónap termése, no de no :D
Akkor most hozom a képeket, nem feltétlen időrendi sorrendben :D
Rég tetszenek a puffancs párnák, s most egyből kettővel is megleptem magam, a mintáját én
innen töltöttem le.
Az alábbira azt mondta a leánykám, hogy ha ránéz, akkor muszáj mosolyogjon :D Végülis ez így tökéletes akkor :)
Ezt csak úgy, maradék fonalból, kitűzőnek jó lesz alapon.
Ez egy kötött+horgolt kendő, erősen kíváncsi voltam hogyan mutatnának egymás mellett, s elégedett vagyok a végeredménnyel, valószínűleg a lányom is, mert azóta lenyúlta tőlem, pedig ő nem rajong a kendőkért. Másnak is nagyon tetszett, ezért készült még egy belőle :)
Kérésre született az alábbi salomon csomós körsál is.
Másik régi vágyam a gravírozás kipróbálása, ami teljesült végre. Bár még nem tökéletesek, de azért készült pár horoszkópos pohár a család tagjainak, kinek kinek a neve-napjára, bár még egy mérleggel adós vagyok.
Mivel a fiam is, meg én is halak vagyunk, ezért nekem lepkésem lett :D Amúgy ez volt a prototípus, ez a pohár készült el elsőnek.
Végre lett egy hosszú hétvégénk, az idő is kedvezett, ezért befejezésre került néhány kosárka is, melyek elég rég várták a napocskát, hogy lakkozni lehessen :)
Muzsi gyönyörű kendőjét tesztelhettem:
A maradék fonalból meg kitelt még egy kisebb kendőcske, mely a
boltocskámban várja új gazdáját :)
S végül, de nem utolsó sorban, készült egy mandala is, mely az ablakomat díszíti.
11 megjegyzés:
Nem tétlenkedtél, az biztos! Sok szépség került ki a kezeid közül megint.
Szuper lett a párna,szépet alkottál ismét :)
Lenyűgöző termés! Két állás, család mellett, csak így, "lazán". A sokoldalúságodról már nem is beszélve. Elismerésem!
A mohair, a naplemente-színű kendő, és az az ujjgyakorlat-virág (egyszer megtanítod, ugye?), no és mind a többi - nagyon szépek!
Jó, hogy még itt is vagy. Sajnálnám,sajnálnánk, ha bezárnád ezt a kirakatot. Mielőtt még tudtam volna, hogy kommentelni is lehet, már nagy élvezettel nézegettem, amiket megmutattál. Most sincs ez másképp, de már tudok szólni is Hozzád. Igaz és sajnos egyre ritkábban tehetem. Pedig ez az igazi, a facebbook nagyon gyorsan elpörög. És így több időt kapsz tőlem, mint amikor egy lájkot megnyomok. Puszi Eta
Nagyon szépek a párnák és a kendők különösen tetszenek. Nem tétlenkedtél az biztos:)
Nagyon szépek a párnák és a kendők különösen tetszenek. Nem tétlenkedtél az biztos:)
Május, június, július?
Ejha, milyen igazad van, észre sem vettem, hogy eltelt újabb három hónap, hihetetlen, hogy mennyire repül az idő... igyekszem pótolni mielőbb az elmaradásaim...
A mandalához honnan szereztél ekkora karikát? Miből van?
A mandalához honnan szereztél ekkora karikát? Miből van?
Debrecenben a Gombolydában vettem.
Megjegyzés küldése